Az Üzenet 2. száma köszöntötte a testvérlapokat, a Harangszót /Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapja, Nagyvárad/, melynek három száma látott napvilágot, a Keresztény Szó (Kolozsvár) az 5. számánál tart, ugyanúgy, mint a Kiáltó Szó, a "marosvásárhelyi keresztyén fiatalok lapja". A Kiáltó Szó jan. 16-a óta jelenik meg. /Üzenet (Marosvásárhely), márc. 30./
1992. március 7.
Az ismert emberjogi szervezet, a Helsinki Watch febr. 5én intézett levelet Ion Iliescu elnökhöz, tiltakozva a marosvásárhelyi bíróság döntése ellen, amellyel Király Istvánt megakadályozták abban, hogy az RMDSZ polgármester-jelöltjeként induljon a helyhatósági választáson. A levél utalt a választási törvény hiányosságaira is, mert abban olyan kifejezések vannak, amelyek nincsenek kellőképpen körülhatárolva, emiatt önkényes értelmezésre adhatnak alkalmat. A levél emlékeztetett arra, hogy Marosvásárhelyen nem ez az első alkalom, amikor megtiltják egyes jelölteknek a választáson való részvételtől. 1990-ben Smaranda Enachet és Kincses Elődöt akadályozták meg abban, hogy induljanak a parlamenti választáson. A fejlemények ismeretében megállapítható, hogy pusztába kiáltó szó maradt a Helsinki Watch tiltakozása. /T. T.: A Helsinki Watch levele Ion Iliescu elnökhöz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 7./
1996. június 21.
Az első világháború után először Kolozsváron alakult meg a református diákegyesület, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület /IKE/, Az 1945/46-os tanévben újjászervezték, 1948-ig, feloszlatásáig négy konferenciát tartott. Az IKE 1990-ben újra feltámadt. 1993. dec. 11-én Illyefalván fogadták el az Erdélyi IKE alapszabályzatát, melynek 16 fiókszervezete van. 1994-ben hivatalosan is bejegyezték az IKÉ-t. 1990-ben született meg lapjuk, a Kiáltó Szó, amely anyagi problémák miatt 1995-ben megszűnt. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./
1997. augusztus 1.
Vajon érvényesek még azok a kérdések, amelyeket a döntő korszakváltás /Trianon/ után feltettek? Különösen Kós Károlynak, a transzszilvanizmus megteremtőjének gondolatai maradtak meg, aki 1921-ben, a Kiáltó szóban megvalósíthatónak tartotta az autonómiát. Reményik Sándor ugyanebben az időben az "Eredj, ha tudsz" biztató-vigasztaló teóriájával az otthont újra fellelő költőként lépett fel. A magyarság belső tartás végső soron, vonta le a következtetést a cikkíró. /Kisgyörgy Réka: Redivivus (1921). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 1./
1999. október 14.
Mi a magyar sajtó Romániában? Felvetjük, megírjuk sérelmeinket, érvelünk, a napnál világosabban kimutatunk nyilvánvaló, rovásunkra elkövetett "hibákat", félreértéseket oszlatunk el... Ki figyel minderre? Ki olvassa ezeket az írásokat a bennünket gyanakvással kísérő elhárító tiszteken kívül? Pusztába kiáltó szó a legtöbb írás. Mégis írjuk! Magyarul írni újságot Romániában Kiért? Magunkért, akik még olvasunk magyarul. /(Réhon József): Magyarul írni újságot Romániában. = Nyugati Jelen (Arad / Temesvár), okt. 14./
1999. december 21.
Értelmiségi találkozót tartottak Kolozsváron, ahol az 1989. decemberi kolozsvári eseményekre emlékeztek. Kántor Lajos szerint annak idején egy nagyhatalmi forgatókönyvnek voltak a részesei, ami azonban semmit sem von le a diktatúra miatt megmozdult tömeg forradalmi megnyilvánulásának értékéből. Balázs Sándor a decemberi fordulatot megelőző hetek-hónapok földalatti mozgalmára, a Kiáltó szó szamizdat (10-12 főnyi, értelmiségiekből álló társaság, Cs. Gyimesi Éva, Csép Sándor, Beke György stb. műve) megjelentetéséről (több mint ezer példányban) és terjesztéséről, majd a Molnár Gusztáv által vezetett Limes-körről beszélt. Vekov Károly 1989. október 6-ra emlékeztetett, amikor a hatóságok megakadályozták Aradon a vértanúk emlékművének megkoszorúzását, de a tömeg a Minorita templomban összegyűlve, a Szózat és a Himnusz hangjai kíséretében ünnepelt. 1989. december 21-én Kolozsvár utcáin is eldördültek a fegyverek. Buchwald Péter a 24-én a Szabadságnál megszervezett találkozóra emlékezett, amelyen a Nemzeti Megmentési Front képviseletében, a magyarság vezető tisztségeire önjelöltként felbukkant a későbbiekben is zavaros politikai vizekben halászó (és jelenleg Debrecenben élő) Vincze János. Somai József említette, hogy december 28-án első ízben hangzott el az igény a Bolyai Egyetem visszaállítására, amelyet aztán a beálló visszarendeződés gyorsan elhallgattatott. A nosztalgiázás helyett az események összeírására kell törekedni. /Kolozsvár magyar értelmisége emlékezett. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2000. február 10.
Tőkés László Budapesten, Kiáltó szó című előadásában ismét bírálta az RMDSZ álláspontját az erdélyi magyar egyetem ügyében. Szerinte az ügy "elcsavarásában" az RMDSZ vezetése, illetve bizonyos romániai magyar álliberális körök tevőlegesen vettek részt. "Felelőtlen politikai játék ingoványos talajára vitték az egyetem ügyét, olyannyira, hogy már az EBESZ kisebbségi biztosa is - átvéve a sípot, amelyet a szájába adtak a bukaresti urak - a multikulturális egyetemről áradozik" - jelentette ki Tőkés László. A püspök szerint a jelenlegi román kormány kirakatpolitikájának alapja a kisebbségi politika sikerágazatként való feltüntetése és "fájdalmas, hogy az RMDSZ asszisztál ennek a hamis képnek a kialakításához, tehát saját elnyomóinkat mentjük fel". /Tőkés László "kiáltó szava". = Brassói Lapok (Brassó), febr. 10./
2000. december 12.
Megjelent az Erdélyi képek. Makoldy József rajzai, a Művelődés folyóirat kiadásában. A kiadvány Makoldy József (1890-1957) festő- és építőművész életművének állított emléket. Nyolcvan éve jelent meg az erdélyi művész legjelentősebb képzőművészeti-építészettörténeti munkája, a Pictures of Transylvania (Képek Erdélyből), egy jellegzetes erdélyi tájakat és műemlékeket ábrázoló rajzoskönyv. Makoldy rajzainak üzenete ugyanolyan mozgósító erejű volt, mint Kós Károly Kiáltó szója. /Erdélyi képek. Makoldy József rajzai. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./
2001. július 2.
Marosvásárhelyen az Aquaserv vízüzemnél a vízüzem épülete tervezőjének, Kós Károlynak emeltek szobrot. A Finna Géza által vezetett Kós Károly Alapítvány mutatott be ünnepi műsort, majd Dorin Florea polgármester és Fodor Imre alpolgármester köszönetet mondott az alapítványnak, amely kiállításaival, kultúrműsoraival immár tíz éve a város művelődési életének főszereplője. /Szucher Ervin: Legyen a szobor egy kiáltó szó. Kós Károly előtt tisztelegtek a város vízüzemében. = Krónika (Kolozsvár), júl. 2./ A mellszobor tervét Gyarmathy János és Kiss Levente szobrász készítette, Balogh Cubi helyi vállalkozó műhelyében öntötték. - Marosvásárhelyen, a Bernády Házban népművészeti seregszemle nyílt. Bandi Dezső népművelő tanítványainak munkássága ugyancsak figyelmet érdemel. /(Máthé Éva): Szobor és népművészet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./
2001. december 10.
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szervezésében Székelyudvarhelyen dec. 8-án előadásokat tartottak Kiáltó és hívó szók Erdélyben címmel. Az előadók - Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, Kántor Lajos, Gálfalvi György, Gálfalvi Zsolt - előadásaikban összehasonlították a Kós Károly által a két világháború közt fogalmazott Kiáltó szó és az 1989 után megjelent Hívó szóban megfogalmazottakat. A megfogalmazott gondok ma is időszerűek és hasonlóak. Balázs Imre, Markó Béla és Pomogáts Imre értekezett A régiók - Székelyföld az egyetemes magyar irodalomban címmel. Markó Béla az erdélyiségről és ezen belül is a partikularitásról beszélt. Az erdélyi irodalom a magyar nemzeti irodalom része, nem ettől függetlenül, hanem ebben élő, létező. Pomogáts Béla hangsúlyozta, hogy minden régiónak meg kell őriznie sajátosságait, mint regionalizmust, ezt nem szabad külön jelenségként kezelni, és főleg nem különutasként minősíteni. /Bágyi Bencze Jakab: Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány székelyudvarhelyi rendezvényei. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./
2002. június 20.
A Kiáltó Szó című röpiratot 1920 végén tette közzé Kós Károly, Paál Árpád és Zágoni István. Azóta nagyon sok változás történt, csak Erdélyben–Romániában nem változott semmi. A "Kiáltó Szó"-ban megfogalmazottak, 81 és fél esztendő távlatából időszerűek. 1920-ban az emigrálási hullámsorozat késztette Kósékat a Kiáltó Szó megírására. Most újfent a kivándorlás, a menekülés tapasztalható, mégpedig tömegméretekben, mert a kisebbségi sorban élő magyarság ma is a 80 évvel ezelőtti állapotokkal szembesül. Ma is a nagy-román álom uralja a többségi politikai elit törekvését: a magyar kisebbséget háttérbe szorítani, jogait megnyirbálni, életlehetőségeit behatárolni. "Ezért akadályozzák az iskolaügy demokratizálását, ezért nem hajlandók önálló állami magyar egyetemet biztosítani, ezért háborognak a közigazgatás kétnyelvűsége ellen, ezért nem hajlandók lemondani a nemzeti állam alkotmányosságáról stb." – állapította meg írásában Bitay Ödön. Az RMDSZ listáin a hatalomba bekerült magyar politikusok pedig olykor csak éppen jogvédelemmel és érdekképviselettel nem foglalkoznak, hanem a maguk pecsenyéjével törődnek. /Bitay Ödön: A "Kiáltó Szó" időszerűsége. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./
2002. július 23.
Trianon óta minden népszámlálás harangkongatás az erdélyi magyarság feje fölött, az elmúlt tíz év alatt csaknem kétszázezerrel csökkent a lélekszáma. Alig van visszhangja e rendkívül szomorú ténynek. A szászok - történelmi léptékkel mérve - pillanatok alatt tűntek el Erdélyből. Az 1910-es népszámlálás szerint, leszámítva a székelyföldi kisvárosokat, a "legmagyarabb" város Szatmárnémeti volt 94,9 százalék magyar és 2,8 százalék román nemzetiségű lakossal. Nagyvárad lakosságának 91,04 százaléka volt magyar, 5,6 pedig román nemzetiségű. Marosvásárhely: 89,3 százalék magyar, 6,7 román; Kolozsvár: 83,4 százalék magyar, 13,4 román. A két nagy szász városban a lakosság százalékos megoszlása a következő volt: Brassó: 34,7 magyar, 27,6 román, 26,2 német. Nagyszeben: 50,2 százalék német, 26,3 román, 21,6 magyar. A fogyás az első világháború után kezdődött, amikor (1924-ig) az összezsugorodott anyaország 197.035 menekültet fogadott be Erdélyből, 106.841-et a Felvidékről és 44.903-at a jugoszláv területekről. Összesen tehát 348.779 főt. Hiába jelent meg 1921-ben a szervezkedésre, építkezésre és munkára felszólító Kiáltó Szó, a folyamatos kivándorlás tart napjainkban is. A két világháború között az erdélyi magyarság még tartotta magát, mivel fontos létfenntartó eszközök álltak rendelkezésére (magán- és közösségi tulajdonban). Kitartását bizonyítják az 1941-es népszámlálás adatai, amelyek a magyarság szempontjából a már említett városokban az 1910-es arányoknál is jobbak. Szatmárnémeti: 92,2 százalék magyar, 4,6 román; Nagyvárad: 92 százalék magyar, 5,2 román; Marosvásárhely: 94,5 százalék magyar, 3,9 román; Kolozsvár: 88,1 százalék magyar, 9,1 román. Az 1941-es népszámlálás Észak-Erdély összlakossága vonatkozásában a következő nemzetiségi összetételt állapította meg: 53,6 százalék magyar, 39,9 román, 3 százalék zsidó, 1,8 német. Tény, hogy az arányok alakulásába bizonyos mértékben beleszólt az 1940-ben elkezdődött magyar bevándorlás és román kivándorlás. A második világháború lezárása, a trianoni határok visszaállítása ismét fordított a migráció irányán. 1948 után az erdélyi magyarság anyagi bázisától megfosztva fokozottan kiszolgáltatott helyzetbe került. Jött számos régió etnikai arányainak megváltoztatása. Jelenleg Erdélyben 1.434.377 magyar él, 190.592 fővel kevesebben, mint 1992-ben. A legnagyobb székely városban, Marosvásárhelyen - először a történelem folyamán - kisebbségbe került a magyarság. Ez a kivándorlás nem jelzi az RMDSZ általános érdekvédelmi politikájának sikerét. Az erdélyi magyarság autonómiáját már nem is emlegeti az RMDSZ felső vezetése, pedig anélkül nem lesz szervezett, stabil magyar élet Erdélyben. Az erdélyi népességcsökkenés egyúttal a magyar(országi) nemzetpolitika csődjét is jelenti. A Határon Túli Magyarok Hivatala, a különböző szervezetek, alapítványok erőfeszítései ellenére a szülőföldön való megmaradás hangoztatása üres frázis maradt, mert annak feltételeit senki sem teremtette meg. /Németh János: Aki(k)ért a harang szól. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 23./
2002. augusztus 26.
Huszonöt éve, 1977. aug. 25-én halt meg Kós Károly építész, grafikus, író, könyvkiadó, politikus.Kós Károly 1883. dec. 16-án született Temesváron. Nagyszebenben, Kolozsváron és a budapesti Műegyetemen végezte építészmérnöki. Még nem volt 30 éves, amikor a főváros őt és társát, Zrumeczky Dezsőt bízta meg az új állatkert pavilonjainak megtervezésével. 1910-ben építette sztánai házát, a híres Varjúvárat, és megírta A régi Kalotaszeg című könyvét. 1911-től adta ki Kalotaszeg című folyóiratát, és megtervezte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. 1919 tavaszán megszervezte a Kalotaszegi Köztársaságot, amelynek címert, zászlót, pénzt és bélyeget tervezett. Tervezett templomokat, lakóházakat, restaurált középkori építményeket. Kós Károlyt a transzszilvanizmus atyjának szokták nevezni, munkásságának központjában a szülőföld értékeinek megbecsülése, a hagyományok továbbvitele, a kor kihívásainak megválaszolása állt. Főbb épületei: Budapesten a Városmajor utcai iskola (Györgyi Dénessel), az óbudai református parókia (Zrumeczky Dezsővel), a zebegényi templom (Jánszky Bélával), a sepsiszentgyörgyi Leánygimnázium és Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvárt a Műcsarnok, a Monostori úti református templom. Ő tervezte a kispesti Wekerle-telepet és két épületét a Főtéren, s számos értékes tanulmányt tett közzé a magyar művészetről. Jelentős szerepet vállalt az erdélyi magyar politikai élet megszervezésében. Paál Árpáddal és Zágoni Árpáddal röpiratokat adott ki Kiáltó szó címmel, részt vett a Magyar Néppárt és a Magyar Szövetség megalakításában, s szerkesztette Benedek Elek Vasárnap című politikai lapját. Sztánai nyomdájában elkészítette Erdély kövei és Attila királról ének című műveit, amelyeket maga illusztrált. 1924-ben alapította meg az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadót, ott volt 1926-ban az Erdélyi Helikon magalapításánál, 1931-44 között ő szerkesztette a folyóiratot. Regényeinek tárgyát legtöbbször Erdély múltjából merítette, művei nagyban hozzájárultak a romániai magyarság nemzeti tudatának kialakításához. Első regénye, A Varjú nemzetség (1925) a Bethlen Gábor halála utáni kort, Az országépítő (1934) Szent István tragédiáját idézte fel. Budai Nagy Antal című drámája (1936) az 1437-es felkelés vezetőjének tragikus sorsát ábrázolta. 1940-44 között mezőgazdasági építészetet tanított Kolozsvárt. 1944-ben sztánai otthonát kifosztották, kéziratait elpusztították, Kolozsvárra kellett menekülnie. 1945-ben a Magyar Népi Szövetség vezetőségi tagja, a Romániai Magyar Képzőművész Szövetség elnöke, 1946-ban képviselő lett, 1952-től nyugdíjasként főleg irodalommal foglalkozott. 1937-65 között a református egyházmegye főgondnoka. Kolozsvári otthona 1977-ben bekövetkezett haláláig az erdélyi magyar szellemi élet egyik központja volt. /25 éve halt meg Kós Károly. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./
2003. december 20.
Az utóbbi tíz év alatt csak Hargita megye lakossága közel harmincezer fővel fogyatkozott. Ilyen fogyás csak a két világháború időszakát jellemezte. Nagy Benedek könyvének /Küzdelem hajnalig, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ minden írása, minden beszéde felhívás, "kiáltó szó" az erdélyi magyarsághoz. /A Pallas-Akadémia Könyvkiadó új könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 20./
2003. december 22.
Születésének 120. évfordulóján Kós Károlyra emlékeztek Marosvásárhelyen. A több mint tíz éve megalakult Kós Károly Alapítvány művelődési vetélkedőt, irodalmi estet és könyvbemutatót szervezett a névadó tiszteletére. A rendezvénysorozat az Áll még a Varjúvár című Kárpát-medencei vetélkedő erdélyi szakaszának rendezvényével kezdődött. Ezután bemutatták a Mentor Kiadónál megjelent Kós Károly-emlékkönyvet /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/, amelyet Kuszálik Péter állított össze. Végül Kozsik József színművész részletet mutatott be Orbán Márton Bernády című monodrámájából. A Kiáltó szó időszerűsége. = Krónika (Kolozsvár), dec. 22./
2007. október 31.
A romániai totalitarista rendszerben nem alakulhatott ki a demokratikus politikai ellenzék, a szamizdat reménytelen vállalkozásnak tűnt. Ennek ellenére Nagyváradon 1982 elején megjelent az Ellenpont, az első szamizdat Romániában. 1982-ben nyolc száma jelent meg Nagyváradon, majd a Magyarországra átcsempészett anyagokból még egy lapszámot adtak ki. Az Ellenpontok a kommunista rendszerek politikája ellen tiltakozó mozgalmak részeként lépett fel; célja az volt, hogy ismertesse a kelet-európai jogfosztottságot s ezen belül az erdélyi magyarság politikai, kulturális és gazdasági elnyomását. A Szabad Európa Rádió 1982 augusztusában ismertette az első három szám tartalmát, majd októberben Hanák Tibor Nyitott szemmel című műsorában olvasott fel jegyzetet a kiadványról. 1982. novemberében letartóztatták a szerkesztőket, Ara-Kovács Attila, Tóth Károly Antal és Szőcs Géza egyetemlegesen vállalták a felelősséget az illegális kiadvány megjelentetésével és terjesztésével kapcsolatban. 1983 májusában a vizsgáló szervek lezárták a szamizdat ügyét, és arra kényszerítették a szerkesztőket, hogy elhagyják az országot. 1988-ban Balázs Sándor kezdeményezésére született meg az Erdélyben szerkesztett, viszont biztonsági okokból Magyarországon sokszorosított Kiáltó Szó. A Kiáltó Szó szamizdat célja a párbeszéd kialakítása, az elszigeteltség feloldása, a magyarság helyzetének ismertetése és a román demokratikus erőkkel való szövetkezés volt. A szamizdat történetéről első ízben Balázs Sándor írt a Korunk 1990. évi első számában. /Győrffy Gábor: Két erdélyi szamizdat kiadványról. = Korunk (Kolozsvár), 10. sz. /
2007. november 26.
Cs. Gyimesi Éva volt a meghívottja november 24-én Kolozsváron annak a Tranzit Alapítvány szervezte beszélgetéssorozatnak, mely a titkosszolgálatok irataiból részben feltáruló „titokratikus” társadalmi berendezkedés értelmezéséhez járulna hozzá. A nyilvánosság létszükséglet volt, hogy ne tüntessen el nyomtalanul a Szekuritáté – fogalmazott Cs. Gyimesi Éva, a BBTE professzora, akit 15 éven át zaklatott a Szekuritáté. Az emberi jogokra, az alkotmányra hivatkoztak Gyimesiék, amikor a 80-as évek elején az egyetemet végzettek kihelyezésének módja ellen tiltakoztak, kérve: a magyar szakot végzettek ott taníthassanak, ahol magyar gyerekek is élnek. Elmesélte, az ellenzékkel mindig aktív kapcsolatban állt, támogatta Szőcs Géza csoportját, rendszeresen levelezett a Szabad Európa Rádióval, ugyanakkor a Kiáltó Szó című szamizdatban is tiltakozott az elnyomás ellen. Összegezve a tapasztaltakat, elmondta: valószínűleg annak köszönheti, hogy nem távolították el az állásából, mert ellenzéki tevékenysége már a határon túl is ismertté vált. „Megmarad a kérdés: megéri-e bármilyen igazság azt, hogy a gyermekeim szenvedjenek miatta?” – zárta a beszélgetést Cs. Gyimesi Éva. /Nánó Csaba: A „titokrácia” áldozatai. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./
